A képesség nevének magyarítása kissé pontatlan, mert valójában az egész kézfej feledzésére utal. Nem csak a tenyér, de a kézhát, a kéz él és az ujjak megerősítését is magában foglalja. Mivel a küzdelemben a kéz használata magától értetődő, annak megerősítése is logikus folyománya a küzdelmi hatékonyságra törekvő edzésmódszernek.
A vastenyér kialakításában alapvető szerepe a minden gyakorlatban alkalmazott megtartott erőnek, illetve a különböző gyakorlatokban és chi kung–okban végzett feszített mozgatásnak van.
A három alapgyakorlatnak, de különösen a Chai Sau–nak és a Sam Bo Jin–nek egyik végső célja, hogy az erőt kivigye a kézfejbe, vagyis a testben, majd a hídkarokban felhalmozott erőt a kézfejben, ujjakban összpontosítsa. Az eredmény a „vastenyér” képessége, ami egy hihetetlenül ellenálló, adott esetben önmagában is romboló hatású fegyver.
A képességet (leginkább a gyakorlás kezdeti éveiben) néhány gyakorlatban a kéz különböző felületeinek összeütésével is erősítjük. A stílus edzésmódszerének alapelveivel összhangban, mindig két gyakorló edzi egymás kézfejét, és nem tárgyak ütögetésével keményít. Ez utóbbiról azt tartja a Chow Gar módszer, hogy „halott tárgyak ütögetésével, csak halott erőt lehet szerezni”. Bár a halott erő, az eldobott kőhöz hasonlóan, lehet roncsoló, de könnyű elkerülni, eltéríteni, és ami a legfontosabb, nem tud reagálni, ha a célpont elmozdul, vagy ha valami megakasztja útjában. A különböző technikákkal történő kézösszeütések haladó szinten elvesztik szerepüket, mivel a vastenyér valójában nem ennek, hanem a fentebb említett folyamatnak az eredménye.
A vastenyér a belső erő növekedésével szinte önfejlesztővé válik, mert a gyakorló egyre nagyobb erőt tud a kezébe összpontosítani. A belső erős képességekre jellemzően egy szint felett a vastenyér is megmarad. Mesterünk egy edzésen úgy demonstrálta a vastenyeret, hogy egyikünknek a földön fekvő kézfejére kellett többször sarokkal rátaposni: a taposások hatástalannak bizonyultak.