A nyak ellenálló képességének kifejlesztése a páncéling fejlődésének eredménye és mintegy magától jelenik meg a gyakorlás folyamán. A más cikkeinkben leírtak erre a képességre is vonatkoznak, azaz már a három alapgyakorlat fejleszti a nyakat is és külön chi kung gyakorlatok is magukban foglalják a nyak megerősítését, felkeményítését.

 

Azon túl, hogy az egyébként sérülékeny nyak (különösen szemből a toroktájék) megedzése a küzdelemben praktikus előnyt jelent, a nyakerő megjelenése a Chow Gar kungfu gyakorlása folyamán egy adott szinten szükségszerű, mivel a teljes test használata automatikusan bekapcsolja ezt a testrészünket is. A nyakerő demonstrálása így a gyakorlónak visszajelzésként is szolgál arra, hogy az alapelveknek megfelelően gyakorol. A nyakat ért ütés elleni védelemnek (csakúgy, mint a páncéling teljességének) egyébként csak akkor van értelme a valódi kungfuban, ha bármikor, váratlan helyzetben is működik, ezért ennek demonstrálását is csak akkor tartjuk hitelesnek, ha valaki elérte ezt a szintet.

A videón látható pálcikatöréseket nem gyakoroljuk külön, a gyakorlás egy adott pontján a tanítvány tudja, hogy képes ezt megcsinálni. Cirkuszi mutatványként a nyak bizonyos részén (a nyelvgyök környékén) kis gyakorlással egyébként bárki el tud törni egy ilyen evőpálcát, de természetesen ennek nem sok köze van az itt tárgyalt képességhez, ami bármikor, automatikusan meg tudja védeni a nyakat egy hirtelen jött erőbehatással szemben (általában igaz, hogy csak azt nevezhetjük valódi képességnek, ami rákészülés nélkül, bármikor a gyakorló rendelkezésére áll, azaz éles harci szituációban is működik).

A fenti videón a negyedik jelenetben mesterünket, Ip Chee Keung-ot, a stílus jelenlegi nagymesterét, láthatjátok, amint két pálcikát tör úgy, hogy azokat nyak legsérülékenyebb pontjainak támasztja, miközben egy tanítvány a tarkóját hirtelen lenyomja. Amikor 89 éves korában találkoztunk édesapjával, Ip Shui nagymesterrel, a teljes nyaka egy faoszlophoz hasonlóan kemény volt, minden pontján gyakorlatilag sérthetetlen. Sem fojtással, sem ütéssel nem lehetett áthatolni rajta, pedig az aktív gyakorlással akkor már több mint 15 éve felhagyott. A belsőerős képességek egyik ismérve, hogy késő öreg korig megmaradnak. Értékes gyümölcse ez a gyakorlásnak!