A stílus edzésmódszere a teljes test megedzését célozza és az alapgyakorlatok minden testrészt egyszerre fejlesztenek. Annak érdekében viszont, hogy az erő felépülését könnyebben megértsük és a gyakorlás során tudatosan segítsük kialakulását, az erő útjának fontosabb állomásait külön is eddzük. Ezt célzott gyakorlatokkal és speciális chi kung –gal érjük el. Az edzésmódszer különlegessége, hogy még ezek a gyakorlatok is több minden mást is edzenek egy időben és az alapelvek ugyanúgy érvényesülnek bennük, mint a három fő alapgyakorlatban.
Az erő útjának egyik fontos állomása a kézfej és az ujjak, hiszen a legtöbbször itt lép ki az erő, ezzel a testrészünkkel ütünk. Ha az ujjak és a kézfej gyenge, akkor nem tudunk akkorát ütni, mint amekkora erőt egyébként ki tudunk fejteni. Ráadásul a sokk erő a legtöbbször az ujjakon keresztül adódik át a küzdelemben, vagyis nagyon erősnek kell lenniük, hogy a sokk ne akadjon el, és a mozdulat valóban „sokkoló” legyen.
A stílus jellegzetes ököltartása a főnix ököl, melynek hatékonysága többek között az erős ujjaktól függ. A nyitott kezes technikákhoz (tigriskarom, sárkánykarom, saskarom) is elengedhetetlen az ujjak megerősítése. A hirtelen ráfogások, „belemarkolások” is a rendszer részét képezik – erős ujjak nélkül ezek a lehetőségek, mint reális harci technikák, elvesznek. Az ujjerő fejlesztése ezért fontos a Chow Gar kungfuban és minden alapgyakorlatban szerepel is.
A stílus egyik nagymesterének, Sijo Lao Sui –nak olyan erős ujjai voltak, hogy képes volt öt ujjával átszakítani egy szarvasmarha koponyát (egy kihívóját egyszer úgy beszélte le a küzdelemről, hogy, mivel egy vágóhíd mellett történt az eset, odasétált egy levágott marhafejhez és átütötte azt az ujjaival – a kihívó elállt a küzdelemtől).
Az ujjerő fejlesztésének fontosságát jól példázza az is, hogy Sikung Ip Sui (mesterünk édesapja, a korábbi nagymester), egészen késő öregkoráig mindennap végzett Jee Lik gyakorlatot.